Legyél a hercegem! - 3. fejezet

Sziasztok!

Nem akarok panaszkodni, csak kicsit elkeserít, hogy semmi visszajelzést nem kapok, aminek nem igazán értem az okát (bár már kezdek beletörődni). Nem akarok véleményt kierőszakolni belőletek, semmi ilyesmi, csak azért mégis érdekelne, mit szóltok, mert tulajdonképpen én ezzel a történettel ébredek és fekszem. (Tudom, egyéni szoc. probléma :D ) Ugye írtam még pár bejegyzéssel lejjebb, hogy szeretném beküldeni pályázatra, és már csak emiatt is fontos lenne a visszajelzés, vagy bármi... Rengeteget számítana. :) 
Na de itt az új fejezet!  Jó olvasást hozzá :) 


A kis városkában legelőször is bevitték Ulyssesszt a kórházba, ahol is azt mondták, bent kell feküdnie egy hétig, vagy ameddig magához nem tér. Lüdvicket és Alice-t is bent tartották kivizsgálásra, de megbeszélték, hogy amint kiengedik őket, együtt folytatják utukat.

Így hát Kaley és Ike elindultak, hogy keressenek maguknak egy olcsó fogadót.

Némi keresgélés után találtak is egy folyóra nézőt. Ahhoz képest, hogy elegáns helyen állt, nem volt drága egyáltalán. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy kissé elhanyagolták belülről, bár egész otthonos volt a kopottas bútoraival és öreg könyvespolcaival. Spóroltak, ezért közös szobát vettek ki, ami azzal járt, hogy egy ágyban kellett aludniuk. Ezt Kaley –némiképp felháborodottan - szóvá is tette:

- Nem elég, hogy még londiner sincsen, egy ágyban kell aludnom veled!

- Felőlem alhatsz a földön is – vigyorodott el Ike.

- Majd te! – zuhant rá a lány az ágyra, és elterült rajta. Kényelmesen elhelyezkedett, és szúrós tekintettel méregette a fiút.

A gondolattól is elvörösödött-még hogy egy ágyban aludni egy… egy férfival?! Micsoda erkölcstelenség! Hisz nem vette el még feleségül. És ha visszaél a helyzettel…? Azt a szégyent nem viselné el! Bár… igazán megcsókolhatná, ha már a hercege.

Ekkor Ulysses képe tört elméjébe. És ha ő az…? Ezt csak egy módon derítheti ki… Ha őt is megcsókolja. Elhatározta, hogy amint Ike elalszik, elmegy meglátogatni Ulyssesszt. Elmosolyodott, és belefúrta a fejét a párnába. Teljesen a gondolataiba merült, amiből Ike hangja zökkentette ki:

- Elmentem fürdeni – jelentette ki a fiú, amire Kaley felnézett. Elállt a lélegzete, és szeme kikerekedett, hisz a fiú csak egy szál fehér törülközőt viselt a csípője köré csavarva. Akaratlanul is megbámulta, és megállapította magában, hogy milyen izmos. Úgy tűnik, a bányamunkában eltöltött idő megtette a hatását…

Rá akart szólni, hogy micsoda illetlenség így mutatkozni a leendő királynője előtt, és azonnal öltözzön vissza, de nem bírt megszólalni. Még sohasem látott férfit majdnem meztelenül, és teljesen lenyűgözte izmos teste látványa. Hozzá akart érni a csupasz bőrhöz, megtapogatni az izmait, végighúzni az ujjait a kockás hason, és… Megrázta a fejét, és érezte, hogy vér tódul az arcába. Hogy fog tudni uralkodni magán, ha egy ágyban kell aludniuk…? Nagyot nyelt, és ismét a párnába temetkezett.

Ahogy Ike elhaladt mellette, összeborzolta a haját.

- Héé! – szólt rá, azonban a fiú csak nevetett. Ezt még megkeserüli! Nem bánhat úgy vele, mint egy kislánnyal!

Amíg Ike fürdött, Kaley előkereste a hálóruháját és a tisztálkodási szereit. Remélte, hogy két dézsát is a rendelkezésükre bocsátottak – lehetőleg jó meleg vízzel -, mert nem akart Ike után mosakodni.

Ám csalódnia kellett, ezért csak levizezte magát, és jobb híján parfümmel fújta be a nyakát és a haját. Bokáig érő, csipkés, rózsaszín hálóruhát öltött magára-a kedvenc darabját. Egy darabig billegett a faltól falig érő tükör előtt a fürdőben, és a haját igazgatta, majd visszament a szobába… ahol is Ike az ágyon terpeszkedett egy szál fehérneműben. Ezt már nem hagyhatta szó nélkül, bármennyire is tetszett neki a látvány:

- Mit… mit képzelsz magadról?! Azonnal húzz fel magadra valamit!

- Jaj, ne szégyenlősködj. Látom rajtad, hogy tetszik. Amúgy sincs váltóruhám, abban pedig nem alhatok, ami volt rajtam egész nap.

- Nem… nem is tetszik – fordította el a lány a fejét. Magában azonban mélyen egyetértett a fiúval. Igenis tetszett neki, de nem volt olyan bolond, hogy kimondja. Mit gondolna róla…? Ő nem olyan lány.

- Ó, dehogyisnem… - vigyorgott.

- Akkor is húzz fel magadra valamit! – adott kitérő választ Kaley.

- Ugyan, mit? Már mondtam: nem hoztam magammal váltóruhát. De ha ennyire zavar, elfordulok – fordított hátat neki. Kaley leült az ágyra, majd felsóhajtott. Kicsit bánta, hogy elfordult, de így kedvére tudott gyönyörködni a hátában. Lefeküdt mellé, és mivel kicsi volt az ágy, alig lehettek pár centire egymástól.

Szíve torkában dobogott, és lassan elkezdte közelíteni a mutatóujját. Óvatosan hozzáért a fiú hátához, de nyomban elhúzta a kezét, és a takaró alá dugta. Ismét elöntötte a pír, és kislányosan a fejére húzta a takarót. Halkan felkuncogott, és még közelebb húzódott Ike-hoz. Ajka csak néhány ujjnyira lehetett a fiú hátától, amire forró levegőt fújt. Látta, hogy Ike háta megfeszül, amitől kissé megijedt, és elfordult tőle. Nem hitte volna, hogy ilyen hatást fog kiváltani belőle. Ezek szerint tetszett neki…? Magában ujjongott a takaró alatt, azonban teljesen ledermedt, amikor Ike átkarolta hátulról…

- Mi… mit művelsz? – nyögte ki.

- Megakadályozom, hogy lezuhanj az ágyról – vonta közelebb magához. Kaley érezte, hogy az izmos teste nekifeszül, amire borzongás futott végig rajta.

- Milyen… lovagias – mondta elakadó szavakkal.

- Ez a szerencséd, különben már rég a királynőmmé tettelek volna.

- De hát én azt akarom! A királynéd akarok lenni!

- Hmm… Valóban? – söpörte félre Ike a haját, és apró csókot hintett a nyakára. Kaley összerezzent, és hangos sóhaj szakadt ki belőle.

- Te meg… - tátogott döbbenten, és azon nyomban forróság öntötte el. Túl jó érzés volt Ike karjai között… Maga sem értette, miért.

- A királynőmmé teszlek, ahogy kívántad… - fordította szembe magával, és belemarkolt a hajába.

A lány ekkor ráeszmélt arra, hogy a fiú teljesen mást értett az alatt, amit ő… A vágy helyét átvette a felháborodás, és Kaley tenyere hangosan csattant Ike arcán. A fiú meglepetten felnyögött, és azon nyomban eleresztette a lányt.

- Na! Ezt most miért kaptam? Én csak azt csináltam, amire kértél…

- Nem így értettem! – ült fel dühösen Kaley az ágyon. – Takarodj! Most, rögtön! – mutatott az ajtóra. Titokban nem akarta, hogy Ike elmenjen, de fent kell tartania a látszatot. Nehogy azt higgye róla, hogy olyan könnyen megkaphatja! Ha valóban ő a hercege, megküzd érte.

Kaley arca rezzenéstelen volt, magában azonban mosolygott, és egyre csak a csók járt a fejében. A gyengéd ajka a nyakán, az izmos teste, a… Vágyakozva beleharapott az ajkába. Vajon a száját is megcsókolta volna, ha hagyja magát…?

- És ugyan hová menjek, királynőm? – Ike tapodtat sem mozdult Kaley legnagyobb bosszúságára.

- Ahová akarsz! Adok is pénzt, csak ne kelljen veled egy szobában lennem!

- Az csak pazarlás lenne. Mit szólnál ahhoz, ha megígérném, hogy egy ujjal sem fogok hozzád érni? Persze csak az esetben, ha nem teszel megint meggondolatlan kijelentéseket. Tudod, más férfi a helyemben nem kért volna engedélyt sem… És nem érdekelte volna, hogy akarod-e a dolgot.

- De hisz ez… ez erkölcstelen! – burkolta be magát Kaley nyakig a takaróba.

- Igen. Erkölcstelen. De ne hidd, hogy ez visszatartotta volna őket…

- Akkor te… különb vagy náluk – ismerte el Kaley.

- Ó, nehogy azt hidd! – kacagott fel a fiú színtelen hangon. – Csupán tudom szabályozni az ösztöneimet. Nem vagyok állat. De én tényleg azt hittem, azért mondod ezt nekem, mert…

- Nem, nem, dehogyis! Én csak… azt értettem ez alatt, hogy, szóval… hogy vegyél el feleségül - hajtotta le a lány a fejét. Szőke haja arcába hullt; olyan volt ebben a pillanatban, akár egy kislány.

Ike elmosolyodott, és lágyan végigsimított az arcán.

- Drága, csacska Kaley… Még csak két napja ismerjük egymást. Hogy is gondolhatod, hogy ennyi idő után elveszlek feleségül…? Még ha te is vagy maga a királyné… Ez nem így működik.

- Hát hogyan működik? – nézett fel a lány nagy szemeivel a fiúra. Őszintén érdekelte a válasz, hiszen eddig csak könyvekben olvasott erről a témáról.

- Semmit sem tudsz…?

- Azt… azt tudom, hogy ha két ember szereti egymást, hozzámennek egymáshoz… - bizonytalanodott el.

- Szerelem…? – nevetett fel Ike gúnyosan. – A mai világban mit sem számít az, csak az érdekek. Egyedül a szegényebb sorban levők házasodhatnak szerelemből… Azt hiszed, ha kiderül, hogy valóban te vagy a királyné, a király megengedi, hogy elvegyelek téged…? Én, egy egyszerű bányamunkás?

- De te herceg vagy!

- Áruld már el, kérlek, miért hajtogatod ezt folyton!

- Mert… mert az vagy. Tudom, és kész! – Kaley a részéről lezártnak tekintette a vitát, és elfeküdt az ágyon. Összegömbölyödött a takaró alatt, akár egy macska, és átkulcsolta a térdét.

- Ez nem válasz!

- Majd elmondom… De most, ha nem haragszol, nyugovóra térek. Jó éjt! – köszönt el tőle, és lehunyta a szemét.

- Jó éjt – köszönt el Ike is, és a másik oldalára fordult. Hamarosan mindkettejük pillájára álom nehezedett.

~~*~~

 Ám Kaley álma nem tartott sokáig. Arra ébredt, hogy Ike nyakát karolgatja, és szorosan öleli őt. Testük teljesen egymásnak feszült, amire megilletődött és kissé meg is riadt, ezért nyomban elrebbent tőle. A sötét miatt nem látszott, mennyire vörös az arca, de érezte, hogy alaposan elpirult. Eszébe jutott Ulysses, és a terve, miszerint meglátogatja. Ike-ra tévedt a pillantása, aki békésen szuszogott tőle néhány arasznyira.

Próbált a lehető leghangtalanabbul feltápászkodni mellőle, és szerencsére sikerrel járt, mert a fiú nem ébredt fel. Legalábbis nem mutatta jelét.

Lábujjhegyen kiosont a fürdőhelyiségbe, és gyorsan magára öltötte a kisszéken hagyott nappali ruháját. A földszinten kaptak szállást, aminek kifejezetten örült, mert így ki tudott slisszolni az ablakon keresztül. Ebben már profi volt, hisz gyakran szökött meg nevelőapja elől-utoljára véglegesen. Csak remélni merte, hogy nem keresteti. Bár őt ismerve örült, hogy megszabadult tőle.

Legnagyobb megkönnyebbülésére a fürdőből az ablak az útra nyílt, nem a folyóra, ahogyan a szobájukból. A kórház felé vette irányát, ami ugyanabban az utcában helyezkedett el, mint a szálloda. A főtéren álló toronyóra hajnali kettőt ütött, de ő egyáltalán nem érezte álmosnak magát. Túlzottan is izgatott volt.

Az utcán senki nem járt ilyenkor, bár az egyik házból mulatozás hangjai szűrődtek ki. Nevelőapja mesélt neki a bordélyházakról, és gyanította, az lehet a vörös függönyökkel elhúzott épület. Sietősre fogta a lépteit, és összehúzta magán a vörös-okkersárga színű, mintás kendőjét. Egy vásárban vette a tizenötödik születésnapjára kapott pénzéből.

A bordélyházon kívül a házak sötéten ásítoztak, és a gázlámpák sejtelmes fénybe borították a macskaköves utcácskát. 

Hamarosan a kórházhoz ért, aminek az ajtaját zárva találta. Csalódottan felsóhajtott, majd észrevette az ajtón a kiírást: „Vendégfogadás délelőtt tizenegytől délután négy óráig.”

Elhúzta a száját, majd észrevett egy csengőt, ami alatt az alábbi felirat állt: „Csak sürgős esetben!”

Így hát habozás nélkül meghúzta a madzagot. Sürgősen látnia kell leendő hercegét!

Kisvártatva egy fehér ruhába öltözött nővérke jelent meg az ajtóban, aki meglehetősen kialvatlannak tűnt. Haja szanaszét állt, szeme alatt táskák lógtak, holott alig lehetett idősebb Kaley-nél.

- Ha a saját lábán tud jönni, sajnálom, de nem fogadhatjuk. Kérem, máskor rendelési időben jöjjön – mutatott rá egy harmadik kis táblácskára. Kaley csak egy futó pillantást vetett rá, nem olvasta el.

- De nekem látnom kell őt! – kiáltott fel a lány sürgetően.

A nővér fásultan rámutatott a „vendégfogadás” kezdetű kiírásra, és be akarta csukni az ajtót, ám Kaley nem tágított.

- Várjon! Kérem, ez nagyon fontos! – Próbált a lehető legmeggyőzőbben nézni a nőre, és remélte, hogy megesik rajta a szíve. Még a bájos pislogását is bevetette, bár a tapasztalata szerint az csak a férfiaknál hatásos.

- Mit akar? – fonta keresztbe a nő a karját; nem úgy tűnt, mint aki megenyhült.

- Én… én királylány vagyok, és… - próbálkozott a lány utolsó erejével.

- Elmegyógyintézet egy utcával feljebb – morogta, és rácsapta a lányra az ajtót.

Kaley bosszúsan beleütött az ajtóba apró kezével, és mérgében kis híján sírva fakadt. Még hogy ő! Őrült! Még mit nem! Akkor is be fog jutni! – határozta el, és felnézett az elé tornyosuló épületre.

Ötemeletes volt, és falát sárgára festették. Megkopott stukkók díszítették oromzatát, és boltíves ablakai a földszinten be voltak rácsozva. Lehetetlennek tűnt a bejutás, hacsak…

A pillantása a kerítésre tévedt, ami nem is volt olyan magas… A combjáig felgyűrte a szoknyáját, és nemes egyszerűséggel átugrott a kerítésen. Ilyet se most csinált először, így nem sérült meg, mint első alkalommal, amikor elszökött otthonról. A combja teljesen végighasadt, aminek még mindig látszott a helye.

Elégedetten elmosolyodott, és leeresztette a ruháját. Bent van!

Izgatottan összecsapta a tenyerét, és körülnézett. A kórház parkjába érkezett, ami inkább volt arborétum. Különféle, általa ismeretlen fák és növények szegélyezték a kis gázlámpákkal megvilágított ösvényt. Kissé félt, de nem akarta bevallani ezt még magának sem. Hirtelen őrültségnek tűnt fel előtte a terve, és majdnem visszafordult, de hajtotta valami előre. Dobogó szívvel elindult az úton, és azon tűnődött, hogy jusson be az épületbe. Ahogy haladt, egy padot vett észre, amin egy pokrócba burkolózott alak feküdt.

A szája elé kapta a kezét ijedtében, és vissza akart fordulni, de lába földbe gyökerezett. Vészhelyzetben háromféleképpen reagál az ember: vagy támad, vagy elfut, vagy ledermed. Ő az utóbbi kategóriába tartozott.

De így alkalma nyílt szemügyre venni az alvó alakot, akinek furcsán ismerősnek tűnt az arca…

- De hisz ez Lyss! – kiáltott fel fojtott hangon, ám annál lelkesebben. Szíve furcsán zakatolni kezdett, arca kipirult.

Most az egyszer örült annak, hogy nem futott el.

Lassú, óvatos léptekkel megindult felé, és amikor odaért, helyet foglalt mellette. Hosszasan, elmélyülten tanulmányozta a fiú arcát, majd reszkető kézzel hozzáért az egyik szemébe lógó tincshez. Elsimította, és felsóhajtott. Olyan puha a haja…!

- Hercegem… - suttogta, majd közelebb hajolt hozzá, és…